Kék Közösségépítő Kultúránk - 7. osztály

A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében 7. osztályos tanulóink - pénteken - részt vettek a Kék Közösségépítő Kultúránk elnevezésű komáromi kiránduláson. A program során a gyerekek megtekintették "A nagyenyedi két fűzfa" című történelmi musicalt. Jókai Mór elbeszélésének 21. századi adaptációja egy mai keretjátékba illesztve meséli el a nagyenyedi fiatalok történetét. Egy erdélyi kirándulás alkalmával jut el egy osztály Nagyenyedre, ahol a diákok, tanáruk elbeszélése alapján ismerik meg a hős fiatalokat, illetve ébrednek rá a múlt ismeretének fontosságára.
Ezt követően a Csillagerődbe látogattak, ahol érdekes előadást hallgathattak Komáromról, az erődrendszerről és a Csillagerődről, majd megtekintették a Csillagerőd kiállítását.
Nagyon tartalmas, élményekben gazdag napot tudhatnak maguk mögött a tanulók.
Hálásak vagyunk, hogy a program részesei lehettek!



















